2014. november 22., szombat

Wonderland avagy más néven Ameland

Sziasztok!

Azt hiszem elmondhatom, hogy nagyon szép napnak voltam ismét részese, azt tudnotok kell, hogy amióta tudomást szereztem arról, hogy elmegyünk a hollandiai kis kiruccanásunk alatt Amelandra - egy Holland szigetre az Északi - tengeren - azóta ezt a napot vártam, és ezzel nem voltam egyedül.
Imádom  tengert, órákig tudnék ülni a parton, és csak nézni a vizet! De ne rohanjunk ennyire előre, mesélem inkább az elejétől! :)
A reggelünk nehezen indult, mert az idő megvisel minket itt kinn, elég hideg van, majdnem mindenki átment valami nyavalyán (torokgyulladás, fogfájás) és hát öregszünk is természetesen, már a csontjaink sem a régiek - na jó, csak viccelek, előttünk az élet!
Szóval a reggelünk azért indult nehezen, mert fáradtak vagyunk már, minden nap csak egymástól hallunk magyar szavakat, és nem ülünk túl sokat a szobánkban sem, vagy dolgozunk, vagy a várost járjuk, szóval mindig van valami elfoglaltságunk. Tehát reggel nehézkesen, de mindenkinek sikerült felkelnie, és számomra is nagy meglepetés, de elkészülnie is, szóval időben kiértünk a buszmegállóba a megbeszélt időpontra! Az állomáson Baukje és Maria várt minket útra készen, Amelandra busszal és komppal lehet eljutni, a busz kb 45 perc és a hajóút is kb 40-45 perces.



Nem lepett meg, hogy a komp is lényegesen eltér az otthonitól...Olyan volt, mint egy utasszállító hajó, csak éppenséggel a személyzet volt kevesebb, kényelmes ülésekben élvezhettük a hajóutat, miközben a tanárok megleptek minket forrócsokival és csokis muffinnal!




Az idő elég rossznak bizonyult, szemerkélt az eső mikor megérkeztünk, de ez sem tántorított el minket, béreltünk mindenkinek egy-egy bringát, és nekivágtunk a szigetnek!
Nagyon tetszett a kis falu ahol voltunk, aranyos kis házikók, meseszép tájak és ami a legszebb tenger, tenger és tenger!




Először a tengerpartra bringáztunk, lezártuk a bringákat és gyalog folytattuk utunkat a parton, mert természetvédelmi terület. Napközben apály van éjjel pedig dagály, a parton is lehetett látni, hogy éjjel hol nyaldossa a tenger a partot, és ha szerencséje van az embernek akár fókákat is láthat a parton, vagy a parthoz közel a vízben, mi erről sajnos lemaradtunk, de azt hiszem túléljük! :)
A parton bóhockodtunk egy darabig, csináltunk rengeteg fényképet aztán újra bringára szálltunk és kerestünk magunknak egy éttermet ahol ebédelünk. Hamar találtunk is egy aranyos kis éttermet, mindenki kedvére választhatott az étlapról, mindenki levesre vágyott elsősorban és gondoltuk ha már tenger akkor együnk halat, úgyhogy főételnek mindenki valamilyen halas ételt rendelt. Én mustárlevest ettem majd főételnek sajtot lazaccal és salátával, nagyon finom volt!








Ebédet követően bementünk egy "csokoládé műhelybe" ahol sokféle és fajta csokit készítenek, nagyon jól néztek ki, de nem vettem senkinek, mert úgyis megettem volna a hátralévő ittlétem alatt!(Bocsi!)
Aztán bringáztunk és bringáztunk és bringáztunk, ezt is nagyon vártuk már, nem nagyon volt időnk vagy olyan szép napunk, hogy bérelni tudjuk bicikliket, vagy ha mégis szép idő volt, akkor volt valamilyen kötelező programunk.






 Amikor visszaértünk a faluba, nagy meglepetésünkre újra találkoztunk a Mikulással! Ismét gyerekek szaladgáltak izgatottan körülöttünk és várták Sinterklaast.
Az idő elég gyorsan elrepült, kezdett besötétedni és a hajónk fél 5-kor indult vissza Holwerdbe, úgyhogy visszavittük a bringáinkat és kisétáltunk a kikötőbe. :(



Az úton visszafele is kaptunk egy forrócsokit, nézegettük egymás képeit, a buszon hazafelé pedig megtárgyaltuk, hogy ezt a napot méltón kell zárnunk, úgyhogy este elmegyünk valahová szórakozni!
Most éppen erőt merítünk az estéhez a szálláson, mindenkinek jó pihenést/szórakozást kívánok! :)